Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rovásírás verseny!

 
A Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány nyíradonyi és Nyíradony környéki általános és középiskolások között
Rovásírás Pályázatot hirdet.

Pályázatunk lényege, hogy minél jobban megismertessük a fiatalokkal az ősi székely-magyar rovásírást, valamint ezzel a versennyel hagyományt teremtsünk, megmentsük az ősi értékeinket. 
Ez egy 3 fordulós pályázat, melynek a végén az első három helyezettet értékes vásárlási utalványokkal, és egyéb nyereményekkel jutalmazza az Alapítvány, de külön díjak is kiosztásra kerülnek. Az első forduló beküldési határideje: március 10.
 

Az első feladat ebben az újságban található: A Székely Himnusz szövegének átírása székely-magyar rovásírás jeleivel.


8 – 15 éves korig lehet jelentkezni.           
Ha, elkészültél és lefordítottad a Székely Himnuszt rovás betűkre, nincs más dolgod, mint ráírni a korodat, elérhetőségedet (telefonszámod vagy e-mail címedet), egy borítékba tenni és vagy a Jobbik Irodába (Kossuth utca 20. szám, minden pénteken 16:00-tól) vagy Aradványpusztán a Vasút utca 41. szám postaládájába dobni.

Egy-két jó tanács: Balról-jobbra írd és ügyelj a pontosságra, hiszen csak a tökéletes pályázatokat tudjuk értékelni.
Az eredményeket csak a verseny végén személyesen közöljük minden résztvevővel, így nem kell tartani a nyilvánosságtól.
 
 

 

Írjon az Egyenes Útba !

Ha van megosztani valója, Nyíradony lakosaival.

Ha úgy érzi nem törődnek Önnel. Írjon cikket!

 Hívjon minket vagy írjon e-mailt.

 

06-30 415-38-67
szabo.mihaly@jobbik.hu

 

„Mindig az egyenes úton!”

„A Haza nem oszt ajándékokat, a Haza áldozatokat követel.”  / Jókai Mór /
 
Nem virágzik tovább a „Narancsliget”!
 
A Jobbik Magyarországért Mozgalom megkezdte az elszámoltatást Hajdú-Bihar megyében is. Rövidesen Nyíradonyban is elkezdjük. Attól hogy a Jobbik jelöltjei nem jutottak be városunk önkormányzatába, de az a sok száz szavazó belénk fektette bizalmát, ezt a bizalmat meg kell hálálni. Ez a hála abból fog állni, hogy felderítjük az összes simlit, amit az elmúlt 20 évben elkövettek.
A Jobbiknak nincs és nem is lesz takargatni valója, és ezért nincs is félni valója. Így tiszta lelkiismerettel próbálja megvédeni a nemzetben gondolkodó nyíradonyiak érdekeit. Ezzel a tisztasággal és nyíltsággal fordulunk önök felé, s várjuk minden kedves érdeklődőt újonnan nyílt irodánkban minden pénteken 4 órától. Ezeken, a fogadó órákon Rubi Gergely országgyűlési képviselővel, valamint a megyei közgyűlés több képviselőjével is találkozhatnak. 
Ha szimpatizánsként késztetést érez, hogy erősítse a Jobbik csatasorát és segítse munkáját az elszámoltatás terén, kérem, jelentkezzen közénk! Mert bűnösök közt cinkos, aki néma.
Közös erővel tegyünk a jövőnkért!
 
Szabó Mihály
Jobbik M.M.
Nyíradonyi elnöke
Adomány gyűjtés
 
A Jobbik Magyarországért mozgalom Nyíradonyi szervezete is csatlakozott a karácsonyi adománygyűjtéshez.
Célunk, rászoruló magyar családok megsegítése. Az összegyűjtött adománnyal sikerült egy négy gyerekes családnak örömet szereznünk.
Mind a négy gyerek tartós beteg, asztmások és a 13 éves Zsanett vesebeteg, ő december 21.-én kapott vesét.
Több műtéten is túl van, s a donor befogadásához a szervezetét le kellet gyengíteni. A család is, de legfőképp mi örültünk a legjobban, hogy segíthettünk nekik.
Nagy örömmel töltött el minket, ahogyan láttuk a családon, hogy mennyit is jelentett ez nekik.
 
Ahhoz, hogy Zsanett újra a családjával élhessen, steril szobára van szüksége, ami nem kis pénz.
Aki tud, kérjük segítsen rajtuk, legfőképp tisztító-és fertőtlenítőszerekre lenne szükségük.
 
Segítségi szándékukat jelezzék az alábbi telefonszámon.
 
Pásztor Dávid
Tel.: 0670/4290-972
Birkiné Barnucz Mónika
Tel.: 0670/3646-604
 
Pásztor Dávid
Jobbik Nyíradonyi IT elnök
 
 
Iroda Nyitó Ünnepség!
Minden szimpatizánsunkat szeretettel meghívom a Nyíradonyi Jobbik Alapszervezetének iroda átadó családias rendezvényére. A rendezvényen lehetőség lesz kötetlen beszélgetésre Rubi Gergely országgyűlési képviselővel és a Nyíradonyi Jobbik Tagságával. Továbbá bográcsban főtt gulyáslevessel várjuk a kedves érdeklődőket. Tudjon meg többet a Jobbikról!
Helyszín: Kossuth utca 20. Szám (volt Generalli Biztosító Irodája)
Időpont: Február 11 szombat 16:00-tól
 
Tisztelt olvasók, Nyíradony város polgárai!
 
A 2011. év végén megtartott Önkormányzati közmeghallgatáson érdekes eseményeknek voltam szem és fültanúja.
 
Az önkormányzati testület hiányos létszámmal képviselte önmagát. A város első embere, a Polgármesterünk egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg ezen a mindenki számára fontos önkormányzati rendezvényen.  Az első öt széksor szinte teljesen üresen állt. Megtudhattuk, hogy az elmúlt évben Nyíradony város közigazgatási határain belül nagyon sok változás történt. Azt azonban még a pozitív és negatív hatásokat is mérlegre téve is szomorúnak tartom, hogy a lakosság csupán 150-200 fővel képviseltette magát. Sajnálattal vettem tudomásul továbbá azt is, hogy rajtam kívül senki nem akart, vagy nem mert felszólalni a közmeghallgatáson, aminek a nevében is benne van a közösség szó. Kérdem én, ilyen egy jól működő kommunikációképes közösség?
Az Alpolgármester asszony viszonylagos tapasztalatlansága ellenére is jól vezette a rendezvényt.
Felszólalásom fő eleme a közbiztonság volt. Egyre többször hallhatunk magányosan élő, idős, védtelen személyek kárára elkövetett betörésekről, lopásokról, súlyos testi sértésekről sőt még gyilkosságról is. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházon megtartott figyelemfelkeltő demonstrációjával épp erre a helyzetre, a közbiztonság leromlott állapotára hívta fel a figyelmet. Az ottani események kapcsán Polgárőrségünk a médián keresztül üzent a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjainak, hogy hagyják abba a járőrözést és egyben ígéretet tett arra, hogy a régi polgárőrség a rendőrséggel karöltve megoldja a közbiztonság problémáit. A megoldás azonban olyannyira nem sikerült, hogy 2011. augusztus 20-án a nyíradonyi Táncsics Mihály utcán magányosan élő Papp nénit fényes nappal verték meg és rabolták ki. Életben maradását menyének köszönheti, aki éppen ebédet vitt neki, amikor vérző fejjel a padlón fekve talált rá élet-halál között. A bűncselekmény előtt az Papp néni még baromfit tartott, ellátta önmagát, azonban a történtek után sérülései miatt már állandó felügyeletre, segítségre szorul.
 
Az atrocitás a rengeteg fájdalom mellett jelentős költségeket okozott a családnak, és a kórházi ápolás az államnak is. Tisztelt lakosság ezek után csak három kérdésem van. Az első, nem lenne értelmesebb az utókezelés helyett a probléma okát megszüntetni?  Ahelyett, hogy ápoljuk a sérülteket, kárt térítünk vissza, költséges és időigényes munkáért fizetünk pénzt embereknek a nyomozás során, hogy elkapják a tetteseket. Nem lenne több értelme megelőzni a bajt, és megvédeni ezeket az embereket?
A második miért hallgatják el a történteket az illetékesek?
 Tudomásom szerint még az elkövetés napján sikerült előállítani az elkövetőt, így nem tudom mi indokolta a hírzárlatot. Igenis szeretnénk tudni az ilyen esetekről, mert bár felháborítóak és szomorúak, egyben tanulságosak is, megtudhatjuk belőlük mikor, hol és ki hibázott.
A harmadik, hogy ha jól működik a közbiztonság, miért és hogyan fordulhatott elő ez a súlyos bűncselekmény?
Felszólalásomra reagálva  az Alpolgármester asszony erőszakosnak nevezte a Hajdúhadházon megtartott demonstrációt, azt, amit a helyi lakosság kétharmados többséggel aláírásával is támogatott.
Ez az erőszak? Véleményem szerint ott kezdődik az erőszak, amikor lelkileg testileg bántalmaznak, elveszik tőle azt, amiért keményen akár egész életében dolgozott.
 
A jobb közbiztonság csak úgy érhető el, ha a kormányunk hatásos törvényt alkot annak érdekében, hogy a végrehajtó személyzet, rendőrség, polgárőrség ne csak kirakatban mutogatott, de a valós feladataiban korlátozott részleg legyen, hanem egy tekintéllyel, és ha kell hatalommal bíró egység.
 
A hétköznapi embereknek ugyanis nem szavakra, hanem tettekre van szükségük és arra, hogy, amit megígérnek nekik, azt be is tartsák.
Adjon az Isten boldog újévet, erős hitet, tevékeny szeretetet és kitartó reményt, egy mindenki számára szebb jövőt!
 
Szulyák Tibor
A Jobbik nyiradonyi
Szervezet tagja

 

 

 

Új lendület, régi-új vezetés és ugyanazok a problémák

Viszonylag hosszú idő után, most újra a kezében tarthatja az Egyenes út legfrissebb számát!

A kis nyárszünet után újult erővel tér vissza a Jobbik Nyíradony Szervezete, most már nincs megállás. Nincsen választás és nem is lesz a következő hónapokban, de a Jobbik nem csak olyankor lép az embe-rek közé, ellenben a Fidesszel.

Mi nem csak egy iksznek nézzük az embereket, hanem sokkal többnek. Mi ilyenkor is foglalkozunk a hét-köznapi gondokkal, amelyek megkeserítik az emberek életét.

 

Apró visszatekintés, milyen „szép” Fideszes prospektusokat kaptunk választásokkor. Mit is kaptunk a vé-gén? Összevont iskolákat, elküldött tanárokat, Aradványpuszta és Tamásipuszta közé kerékpárutat, ami talán az egyetlen jó dolog, bár nem volt létfontosságú. Fontosabb lenne az aradványpusztai földes utak leaszfaltozása az őszi-téli csapadékos időszak beállta előtt, mert ilyenkor a temető megközelíthetetlen, ilyenkor 4 utca szinte járhatatlan. Inkább ezekre a problémákra kellene figyelni.

Vagy ott vannak az áram tolvajok, akik élősködnek a közösségen, akik évek óta lopják az áramot, s évek elteltével kapták őket el. S ez csak egy probléma a sorban, amivel foglalkozni kell.

Erős kézzel és elszántsággal lehet véget vetni mindennek, de nem úgy, mint egy kiskirály csak az önös érdekeket nézve.

 

Több figyelmet kell fordítani a magyar emberek problémáira, azoknak a problémáira, akiknek a szavaza-táért választások idején oda ígérte talán az összes csillagot is az égről.

 

Hát itt az idő hogy tegyen a szavazókért!

Szabó Mihály

 

 

 

Önzetlen segítség.

 

Folyik a vita oda vissza a Napló újságírója és a nyíradonyi vezetés között. A tanárok fizetéséről, az iskola esetleges bezárásáról, a lemondásokról. Kérdések és válaszok röpködnek oda vissza. Kérdés volt többek között az is, hogy lesz-e iskola bezárás? Erre konkrét válasz nem érkezett. Tömören ennyi: A tanárok önként önzetlenül lemondtak a fizetésük 10%-ról, sőt már a cikkekből az derül ki, Ők maguk sokallták a fizetésüket. Túlzásokba ne essen senki még ilyen kritikus időkben sem. Ha már erre kérték a tanárokat, akkor az önkormányzati képviselők és a polgármester is adjon a közösbe. A kevésből – tanári fizetés – nehezebb adni 10%-ot, mint a többől – 500 000 Ft-os polgármesteri fizetésből többet.  Mindenkinek szíve joga eldönteni ad-e vagy sem, ez igazából egy kérés lenne, ami vagy meghallgatásra talál vagy nem.

Kevés olyan város van, mint Nyíradony, ami ekkora adóssággal büszkélkedhet. Ez pedig nem róható fel csak és kizárólag az elmúlt 8 év szocialista kormányzat számlájára,

 

 

- bár igaz az MSZP a tolvajok pártja- de helyi szinten az önkormányzat dönt. Pl. Pécs városa 4 milliárd tartozása annyi lakosra eltörpül, mint a mi városunk 1 milliárd forintos adóssága. 

A tanároktól sajnálják a pénzt, a földes utcák, vízelvezetők takarítására is ,az uszoda működésére se futja, de segélyek ugyanúgy jutnak néha felesleges dolgokra is. Mindenkitől megértést vár el a tisztelt vezetés, de a sajátjából nem áldoz annyit, mint a tanárok és az intézmények dolgozói. Mennyit kérhetnék még a működés ürügyén? Lesz még 10%? Lesz még jövőre Aradványpusztán tanítás?

A tehetséges diákokra több időt fordíthattak a tanárok, a törődés volt a fontos. Most már a túlórákat nem fizetik ki, lassan a kötelezőt sem. Ameddig ezen spórol a város vezetése addig ne is reménykedjünk, hogy a környék településeit felül múlja városunk s a tehetséges gyerekek nem vesznek kárba. Ez mihez vezet? 

 

 

 

Értékek megóvása és létrehozása

 

Értékeink védelmének érdekében mindent meg kell tenni és, hogy mi ez a minden, azt egy rövid listában talán fel is sorolnám, persze a teljesség igénye nélkül.

Értékeink tehát: a sok tehetséges diák, a tanárok és pedagógusok, azok, akik formálják a tanulókat. A munkahelyek és a dolgozók, akik eltartják családjaikat. Szép városunk és erdeink. Ezt a listát sorolhatnám, talán kevés lenne hozzá ez az egész lap is. Az értékek olyan dolgok, amire vigyázni kell, és ha valami hiányzik a meglévőkből, akkor azt létre kell hozni.

Először is, az alaphelyzet az elmúlt 20 év vezetése 1 milliárd forintos adósságot halmozott a nyakunkba. Ilyen helyzetből nagyon nehéz boldogulni, de nem lehetetlen. Szükséges néhány változás. A kis tanári fizetésből havonta hiányozni fog 10%, véleményem szerint nem ezen kellene spórolni, sokkal inkább a felesleges segélyeken, és a magamutogató rendezvényeken. A levonások nem éppen ösztönző jelleggel hatnak a tanárokra, a kevés bérükért ugyanannyit kell

dolgozniuk. Sokkal inkább támogatni kellene a kötelező tanítási órákon kívüli elfoglaltságokat, mint például a korrepetálások, szakkörök. Ezáltal a tanulók teljesítményét is lehetne növelni, hiszen ők jelentik városunk jövőjét. Mi lesz, ha egy fiatal sem akar Nyíradonyban maradni? Az iskolában fegyelmet kell tartani és a jó tanulókat lehetőség szerint elismerni, ami egy kis motivációt is jelentene számukra.

Nemcsak a diákokra, de mi a dolgozókra is gondolunk. A Jobbik már az önkormányzati választások során is zászlajára tűzte a munkahelyteremtés és a vállalkozó önkormányzat tervét. Kaposváron és több városban is már sikeresen használják az 1 forintos telek akciót a fiatal családoknak, itt a városunkban

 

 

lehetne a kezdő vállalkozások számára hasonló lehetőséget biztosítani. Így talán több befektető érkezne ide, és lehetőség nyílna olyan vállalkozások előtt, mint például Szakolyban a hőerőmű, vagy Hajdúsámsonban az almalé üzem.

Munkahelyek létesülnének és a segélymunkát felválthatnák igazira. Pályázat útján a környező településekkel összefoghatnánk egy helyi vágóhíd létrehozásában. Ami felvásárló piacot jelentene a gazdáknak, igazi magyar terméket az itt élőknek, nem selejtes hipermarketes romlott húst vennének borsos áron, hanem olcsón minőségi helyi terméket. Mindezek mellet lehetne kisseb munkákat is találni, olyat, mint az erdélyi kisvárosban Korondon. Helyileg fonott kosarakat és egyéb kuriózumokat állítanak elő és árulják kis standokon az út mellet. A segélymunkások és a munkanélküliek közül kilehetne választani a tehetségesebbeket, akiknek van kézügyességük az efféle dolgokhoz. Ez plusz keresetet jelentene számukra, Nyíradonynak bevételt és talán több látogatót.

Ezek csak tervek, de talán egy jobbikos önkormányzattal a jövőben valóra válhatnak. A szebb jövőbe vetett hitünk nem inoghat meg, aki mozgalmunkra szavazott, azoktól csak kitartást kérünk, mert a Jobbik hű maradt a szavazóihoz. Ez volt és ez marad a programunk, az érték óvás és teremtés programja.

Szabó Mihály

 

 

 

 

 


Elérhetőségeink: Szabó Mihály (elnök)

tel: 06 30 415 38-67
e-mail:szabo.mihaly@jobbik.hu
 


 

 

 Szebb jövőt!

 

Vona Gábor: A mai napig velünk él a kommunizmus

2012.02.25

Emlékműállítással egybekötött megemlékezést tartott a Jobbik a kommunizmus áldozatairól Budapesten.

A megemlékezésen felszólat Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke, Murányi Levente, a párt alelnöke, az 1956-os szabadságharc hőse és Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

 

Rovás Verseny

2012.01.24

 A Szebb Magyar Jövőért Kulturális  és Hagyományörőz Alapítvány Rovásírás Versenye a Nyíradonyi fiataloknak.